Sega Megadrive Emulátor N97-re (és 5800-ra)
20 évvel ezelőtt indult világhódító utjára a SEGA Mega Drive, vagy másnéven a Genesis. A Mega Drive volt a negyedik generációs játék konzolok egyik legsikeresebb darabja, a SEGA több mint 29 milliót adott el belőle. A Mega Drive volt a SEGA első próbálkozása a 16-bites játékkonzolok terén, amely meglehetősen merésznek számított, ugyanis a rivális Nintendo Entertainment System (NES) akkor már igen népszerűvé vált ezen a porondon. Nem kevés időbe telt, míg végül a Mega Drive elérte célkitűzését, és uralkodóvá vált, azonban első helyét nem sokáig tudta megtartani, ugyanis nem sokkal később egy újabb konzol, a Super Nintendo Entertainment System (SNES) jelent meg a piacon, amellyel éveken át fej-fej melletti csatát vívtak. Naszóval ez az a gép aminek az emulált változatát letölthetitek s60v5 alá. Kipróbáltam, nálam a sebesség rendben szóval jól emulál viszont 5800 alatt összegabalyodott a virtual key-el ami miatt csak a teló kikapcsolásával tudtam “kilépni” a programból. N97 alá nem kell amúgy virtuális billentyűzet, ott értelemszerüen elmegy a gombokról viszont 5800 alá kell egy virtuális billentyűzet amit csatoltam itt is. Két változat szerepel itt: az egyik szignózott a másik nem. A szignózottnál viszont 2008 v 2007-re kell állítani a dátumot.
Virtual key [SZIGNÓZNI KELL]:
http://www.ziddu.com/download/4990019/VirtualKeyBoardv1.0.1.zip.html
Sega Megadrive Emu szignózott:
http://www.smartsharing.net/download.php?id=1D9BC80B1
Sega Megadrive Emu [SZIGNÓZNI KELL]:
http://www.smartsharing.net/download.php?id=442C2B401
Játékok az emuhoz:
http://www.rom-freaks.net/sg-roms-0-asc-name-.html
4 Játék Packban:
http://www.mediafire.com/?dtzmmyjz4ym
- Sonic and Knuckles
- Sonic The Hedgehog
- Street fighter II
- Street Fighter II turbo


prof.chaos
16 dec, 2009
Uhh, ez kemény!:D Nekem anno volt Mega Drive-om, imádtam! Lehet kipróbálom majd az 5800-án, de aki már megtette az írjon róla valamit milyen, hogy működik, legkirályabb egy videó lenne!:)
beni1378
17 dec, 2009
olyan virtual key-t nem lehet leszedni, amelyiket nem kell szignózni?